Rosalie és Randall vendégszoba

-Én sokkal jobban!
Súgtam fülébe, majd engedelmesen igyekeztem elaludni, ez hamarosan sikerült is.
Álmom gyönyörű volt. Egy nagy erdőben sétáltam, egyre furább lényekkel hozott össze balsorsom.

Először találkoztam egy Athénével, aki zsebkendőből volt, sok-sok egymásra ragasztott zsepiből. Nagyon elcsodálkoztam rajta, aztán tovább sétálgattam, ki jön szembe? Hát Hermész, teste galambokból állt össze, tőle egy kicsit megijedtem, nem szeretem a madarakat. Majd jött Zeusz, üvegből, meg még sokat mások, mind egyre furább és furább alakban, végén már nevettem rajtuk.

Aztán beszakadt alattam a föld, zuhanni kezdtem, szépen lassan átestem mindenen, míg el nem értem a középpontot, ami egy óriási fény gömb volt, benne pedig Rosalie. Ő kinyúlt és behúzott magához, berántott a gömbbe. Egész furcsa ruha volt rajta, csak egy törölköző, furán nézett ki. Magára húzott, megcsókolt, hajamba túrt, ekkor kopogtak a gömbön.

Felnéztem, hogy elküldhessem a fenébe, de Rose volt az. Döbbenten meredtem rá, majd vissza a másik Rosalie-ra, aki már Aphrodité volt, és nevetett rám, Rose sírt, én meg nem tudtam mit tegyek.

Felkeltem, de már nem az Olimposzon voltam, hanem otthon, a sátrunkban. Nem volt mellettem Rosalie, és már dél volt. Hol lehet? Szóval az egész álom volt? Megpróbáltam felülni, de azonnal vissza is zuhantam, mert fájdalom nyilallt mellkasomba, halkan felnyögtem.

Szóval nem álmodtam, kezemen is kötés volt, fejem is fájt. De hol van Rose? Ekkor egy sikító hang törte meg a csendet, hasított a fejembe és okozott fájdalmat, a, már amúgy is lüktető homlokomnál. Ezt az őrült hangot bárhol felismerem. Eline!

-Rosalie! Miért mondtad, hogy alszik?! Fent van! Nem taníthatna ő?!?!?!?! ROSALIE!!!!!!!!!!!
Wááááááááá fogja már be a száját! Szétrobban a fejem. Szerelmem nevét sikította egyszerűen, majd egy másik lány jött, kopogott a sátron.
-Randall, Randall, RANDALL! Gyere órát tartani, kérlek!
De én nem akarok, nemár. Nem érzem jól magam!

Egy elégedett mosollyal fogadtam tekintetét. Tudtam, hogy ennek nem tud ellen állni. Ha most nem lenne ágyhoz kötve, tuti rám ugorna. De én még örülnék is neki. Amikor mellé feküdtem felsóhajtott. Ezt a simogatásnak titulálom.

-Igen tanultam. De még sose tudtam hasznáni- Vigyorogtam rá. Közelebb bújtam hozzá és orrommal elkezdtem simogatni az arcát. Édes. Cuki. Milyen szót mondjak még rá? Nyomtam egy puszit orrára, és a hátamra feküdtem. A plafont kezdtem el nézni.

-Nem tudtam róla. Ha tudtam volna. Ez lehet nem történik meg- Mondtam elgondolkozva a hófehér mennyezetet bámulva. Érdekes mennyezetünk van. Magasan van, fehér és olyan egyhangú. Figyeltem mit mond, majd elmosolyodtam.

-Sosem szerették egymást. Ha rajtam áll. Sosem történik veled ilyen.- Sóhajtottam, majd felé fordultam. Így mennyivel magasabb vagyok nála. Oké. Ő a hátán fekszik én mag féloldalt. Érdekes. Mindegy. Ez is hülyeség. Lassan lehajoltam rá egy csókért. Közben hajába túrtam, jó mélyed, mégis gyengéden.

-Szereltek. Szeretlek, szeretlek, szeretlek- Vigyorogtam rá és átöleltem. Vigyáztam minden sebére. Annyira szeretem. Soha nem akarom elengedni. 5 évet éltem nélküle. 5 évet a férfi nélkül, aki szeret. Illetve, együtt voltunk de nem úgy. Ha jobban lesz. Remélem meg engedi, hogy bepótoljam, azt amit vele tettem. Ha nem. Az nem érdekel.

-Nos, ideje lesz a nagyfiúnak aludni. Takarodó. Mielőtt Athéné bejön és ránk szól- Mondtam mosolyogva. Megfogtam a takaróját és rendesen betakartam. Amikor végeztem, én is bebújtam egy másik takaró alá. Hiába, sose tudtunk egy takaróval aludni. Legyen akármilyen nagy. Egyikünk mindig lehúzza a másikról. -Remélem velem fogsz álmodni. Mert én veled akarok.- Suttogtam a fülébe, nyomtam két finom puszit a szemére, hogy lecsukja őket, és pihenjen.

Már majdnem megmondtam neki, hogy ez nem az én hibám volt, hanem a barátnőjéé, de benyeltem, befogtam.

-Amúgy meg az első Hérosz Vezető lenne velük.
Mondtam, mikor már lejjebb nyugodtam, az tuti, hogy nem tudom huzamosabb ideig felhúzni magam. Felállt mellőlem szerelmem és a szekrényhez lépett. Kiválasztott egy hálóinget, azt, ami nagyjából csak mellnél takar, majd elkezdett levetkőzni...előttem...hát, még így, leamortizálva is teljesen oda voltam érte, mint általában.

Szemmel szinte felfaltam őt. Először a nadrág került le róla, majd a pulcsi, végül az ing. Nem volt rajta melltartó. Mit is mondjak...erre nincsenek szavak. Lassan húzta fel a hálóinget, ezzel még több időt adott a memorizálásra. Majd befeküdt mellém az ágyba.
Felsóhajtottam.
-Te aztán tanultál Aphroditétől, hogyan kell kicsit újjáéleszteni egy férfit.

Mondtam mosolyogva. Hangom halk volt, de csak azért, mert elordítottam még a csarnokban.
-Te...te tudtad, hogy van ilyen tőre? Vagy..vagy a szándékáról, nem úgy, hogy tudtál-e arról, hogy ezt fogja tenni, hanem, hogy egyáltalán...kifejlődhet ilyen gondolat?
Elhúzta a szám, reméltem, nem úgy érti, hogy azt mondom, tudta, hogy ezt fogja tenni, de nem szólt.
-Belém belém verte Athéné, hogy ne bízzak benne, így elkerültem, de azért...ilyet nem feltételeztem.

Athéné szavaira, elmosolyodtam. Értettem elsőre is. Nem kell a számba rágni.

-Igen értettem. Nem lesz baja. Se rajongók. Meg aztán. Őt felhozhatod, de engem hagyj lent. Ha nem marad lent még valaki, ki lenne a héroszokkal? Amúgy is. Bármikor feltudok, jönni Randall-hoz.- Mosolyogtam, és figyeltem, hogy Randall hangja elfullad. Mi baja? Lehet, fáj neki? Nem akarom, hogy fájjon neki.

Figyeltem, ahogy kiviszik Athénét, és kissé elmosolyodtam. Amint elmentek, becsukták maguk mögött az ajtót Randall-ra néztem, és tovább játszadoztam a hajával. Egy ideig csönd volt, majd megszólalt. Épp közbe akartam szólni, de megállított.

Hallgattam, amit mond, és elmosolyodtam. Szóval nem csak én vagyok féltékeny. Bár valljuk be, neki több a hódolója, mint nekem. Kedves tőle. Kezem, lassan arcára vándorolt, és cirógatni kezdte. Mosolyogtam és szinte ittam minden szavát. Aranyos volt tőle. Kényeztetni? Ez nem is kényeztetés. Ez spontán aggódás. Néztem könnyeit, majd lassan elkezdtem letörölgetni őket. De csak nem folytak el. Milyen érdekes. Az enyémek se szoktak. Lassan fölé hajoltam, és megcsókoltam. Óvatosan.

-Sose haragudtam rád. Nem is tudnék. Nincs mit megbocsátani. Meg egyébként is. Ez mind az én hibám is. Egyezzünk meg. Én megbocsátok neked, te megbocsátasz nekem. Ha többé nem ijesztesz rám ennyire, nem fogok ennyit sírni. De az örömtől, ugye sírhatok?- Kérdeztem mosolyogva, homlokunkat összeérintve. Néztem, ahogy könnyei, még mindig folynak le. A tartásból nem engedve, elővettem egy kendőt, és letöröltem könnyeit. Édes tőle, hogy sír. Nincs rá oka. Én sose haragszok rá. Nem is tudnék. Jó, mondjuk az fáj, amikor más lányról áradozik. De hát na. Az nekem is nagyon tud fájni. Lassan kezdett lenyugodni, és ennek nagyon örültem. Ismét nyomtam ajkaira egy csókot, de csak egy rövidet. Lassan felálltam, és a szekrényhez mentem. Kivettem belőle, egy háló inget. Mellnél sötét rózsaszín volt. Alatta meg halvány, babarózsaszín, amin átlehetett látni. Lassan levettem ruhám. Persze Randall előtt. Ezt sose hagytatom ki. Az anyag lassan esett le rlam. Most még melltartó sem takarta melleim. Így melltartó híján, csak a fehérnemű takart. Lassan vettem rá a hálóinget. Amint ezzel kész voltam. Bemásztam Randall mellé. Kezem Randall mellkasára tettem, és lassan körözni kezdtem rajta mutatóujjammal. Fejünk pont egyvonalban volt.

-Szükséged van valamire?- Kérdeztem mosolyogva. Itt jelen pillanatban ételre, italra gondoltam. De ha bármi mást kér, én azt is megadom neki. Már ha módomban áll.

Rosalie sírt. Megint. Egyre jobban szégyelltem magam, hogy folyton miattam bőg, én ezt nem akarom.
-Rose, amit mondtam, még ér. Se edzés, se órák, se semmi olyan, ami felizgatná. Ha meglátok akárcsak egy randall rajongó lányt körülötte azonnal felhozom ide, veled együtt. Fekvés van, és te mellette maradsz.

Ez a gyógyulási verzió már tetszett. Ahogy Rosalie csavargatta a hajam még ebből a mozdulatából is sugárzott a szeretet én meg rettenetesen elszégyelltem magam. Kételkedtem benne. Éreztem, hogy szívem felgyorsul, elszomorodok, és égnek a szemeim. Athéné szeme felém villant, kezdett dühbe jönni.
- Meg...megtennétek, hogy kimentek a szobából?
Kérdeztem elfúló hangon, egyre jobban felizgattam magam,Athéné egyre rondábban nézett.
-Randall...!
-Kérlek!
-Randall!

De Zeusz és Adónisz kivitték ökölbeszorult kezű barátnőmet, ki még mindig fenyegetően meresztette rám szép szemeit. Mikor kimentek Rose-hoz fordultam.
-Én annyira sajnálom...
Láttam, hogy közbe akar szólni, de megráztam a fejem, kis fájdalom árán.

-Hadd mondjam végig! Annyira sajnálom, hogy kételkedtem benned. Minden nap úgy keltem fel, mentem órára, hogy azon gondolkodtam, ugye nem nyúl hozzá, egy fiú sem, én...csak rettenetesen féltékeny voltam azokra, akiket íjjazni tanítottál, mert mögéjük léptél, megfogtad a kezüket, engem meg fojtogatott a féltékenység, irígység és a kétely. Sajnálom, hogy nem bíztam benned most, hogy akárcsak átsuhant az agyamon, hogy hazdutál nekem. Azt is sajnálom, hogy sokszor bántottalak szóban, hogy okot adtam neked arra, hogy tesztelj, azt, hogy mióta ennyire közel engedtél magadhoz folyton megríkatlak, csak fájdalmat okozok, hagyom, hogy folyton törődj velem, kényeztess, mikor ez az én dolgom lenne, hagyom, hogy kételkedj abban, hogy megbocsátok, hogy nem ismételem el többször. Hogy olyan dolgokat teszek, ami fáj neked, jogy felkeltem reggel az áégyból, felöltöztem, mikor te még aludtál. Mindent...annyira sajnálok, az én hibám az egész, én...meg tudsz nekem bocsátani? Kérlek, könyörgöm!

A könnyek villám sebesen folytak le az arcomon, vesztek el a hajamba, nem tehettem róla, annyira szégyelltem magam, hogy ezt tettem vele, pedig nem érdemelte meg. Bele szerettem volna túrni hajába, de féltem, hogy nagyon mérges rám. Szívem vadul dobogott, reménykedett, hogy nincs veszve minden.

Amikor Zeusz a kezembe nyomta a fiolát, valahogy Randall-hoz másztam, és a szájába öntöttem az ellenanyagot. Kérlek, add, hogy sikerüljön. Nem akarom, elveszíteni. Elég volt, ez az 5 év nélküle. Többet már nem bírnék ki. Láttam, hogy nyöszörög, és végigsimítottam ajakin. Remélem jobban lesz.

-Randall, hallasz? Kérlek válaszolj. RANDALL!!!- Utoljára üvöltöttem a nevét, de már késő volt. Randall eszméletét vesztette. Remegve simogattam az arcát, remélve jobban lesz. Egy erős kezet éreztem a derekamon, majd felemeltek, és letettek az ágy melletti székre. Valami nyugtató szerűséget kaptam. De nem nagyon hatott. Egyedül, csak az nyugtatott volna meg, ha Randall végre felébred.

Olyan 1 óráig volt eszméletlen. Végig őt figyeltem, a többiek beszélgettek. Nem nagyon érdekelt, miről. Kezeim ökölbe voltak szorítva. Nem akartam ezt. Sóhajtottam, majd Athénéra néztem, ő elmosolyodott. Mosolyog? Tehát jobban van Radnall? A következő pillanatban Randall, kinyitotta szép szemeit. Annyira örülök, hogy jól van. Randall, él. És remélem nem lesz baja. Lassan, öröm könnyein megjelentek, letérdeltem mellé, és megöleltem. Persze vigyáztam, minden olyan területre, ahol megvolt sérülve.

-Aggódtam miattad- Suttogtam fülébe, és hozzá bújtam, már amennyire tudtam. Nem akartam, hogy nagyon vizes legyen a sok könnyemtől, így egy kicsit még sírdogáltam, hangtalanul, majd lassan lenyugodtam. Nyomtam egy puszit arcára, és finoman beletúrtam hajába. –Szerelek. Nagyon szeretlek. Soha többet ne ijessz rám ennyire. Kérlek- Mondtam mosolyogva, megtöröltem a könnyektől csillogó szemeimet, majd tovább játszadoztam hajában. Tudom, hogy mire gondol most.

-Tudd meg. Soha nem hazudtam neked. Tudom, hogy ez foglalkozat. De neked képtelen vagyok hazudni. - Mosolyogtam, fülébe suttogva. Ekkor a többiek is odajöttek. Feltérdeltem, és tovább simogattam a fejét. Jó érzés volt, a hajába túrni. Nekem nagyon tetszik. Tudom, hogy ő is szereti. Egyik hajtincsét ujjam közé csavartam, és körbe-körbe csavargattam ujjamon. Vigyáztam, nehogy fájjon neki.

Zeusz szépen nyomta a sebem, abban nem volt hiba, örültem neki, de olyan magas lázam volt, hogy egész testemben tüzeltem, legalább 44-45 fokos. Igen, éreztem, hogy ez így nem lesz jó, nagyon szédültem, rettenetes volt. Hirtelen Rosalie esett be, de őt már nem láttam, minden elmosódott. Athéné mellettem termett, arcom a kezébe fogta, és magyarázni kezdett, követelte, hogy válaszoljak, nehogy elájuljak, hallom?

Én meg egyre bágyadtabban mondogattam, hogy igen, igen, hallom, de a kérdései összemosódtak, fejem félrebillent, Athéné jobban szorított, szemembe nézett, és azt mondta, koncentráljak, de én csak egy oeá!oeá!-t hallottam az egészből, az egyetlen, amit még tudtam, hogy nyitva tartom a szemem, de már azt se nagyon. Zeusz letépte a kötést mellkasomról, azonnal éreztem, hogy a nedvesség terjed. Zeusz Rose kezébe nyomta az egyik fiolát, a másikat kinyitotta gyorsan és a sebembe öntötte, Rose fiolája a számban landolt, Adónisz meg a kezembe öntötte a vacak folyadékot.

Csípett, rettenetesen, de én csak nyöszörögtem. Ereimben a vér tűzzé változott, elkezdték kiirtani a mérget, a szívemnél fájt a legjobban. Athéné még tartotta fejem, de én már nem láttam jól őt, összemosódott minden, majd fejem oldalra dőlt és sötétség. egyetlen szó visszhangzott bennem, a nevem, amit valaki elüvöltött.

De nem haltam meg, azt semmiképp. Csak a sebeim fájtak, a bőröm már nem, nem fáztam, de az ujjaim, karom, mellkasom fejem hátulja lüktetett, fájt, hisz azok tényleg sebesek voltak. Megmentette az életem...Rosalie...ezt sose hittem volna. És hazugsággal. De nekem vajon hazudott-e? Kis idő múlva újra kinyitottam a szemem. Minden éles volt, a kötések visszakerültek, szorosabban.

Amikor kézhez kaptam a kulcsot felálltam. Megigazítottam hajam, ruhám, és a sminkem. Ha már oda megyek. Eléggé kikell csípni magam. Eddig összefogott hajam kiengedtem. Kissé beletúrtam, majd kimentem. Becsukva magam után az ajtót, sóhajtva és félelemmel teli, mentem Aphroditéhoz.

Ajtójához érve, kopogtattam, majd benyitottam. Ő az ágyon ült, és szőlőt evett. Egy kissé gonosz mosoly jelent meg arcomon.

-Aphrodité. Megtudsz nekem bocsátani? Igazad lett. Randall megcsalt. Megcsalt Athénével. A szemét. Képes volt velem ezt tenni –Ekkor záporozni kezdtek a könnyeim, majd az ölébe borulva zokogtam. Ehh. . Milyen ügyes vagyok. Elhitte. Rögtön, fölém hajolt, és simogatni kezdte a fejem. Vigasztalni, és egy kendőt adott a kezembe.

-Rosali. Tudtam. Tudtam, hogy nem érdemel meg. Én megmondtam. Természetes, hogy megbocsátok. De van egy feltételem.- Ekkor belemarkolt hajamba, és felemelte a fejem. –Soha többé nem találkozhatsz vele. Sőt megkell, hogy öld- Mondta nekem, teljes komolysággal. Megölni? Nem! Ámbár, ez nekem jól jöhet ki.

-Aphrodité. Zeusz erre tart az ellen agyagért. Engem küldött, hogy elvegyem tőled. Mi lenne, ha az ellenagyag helyett, a mérget adnád ide? Az ellenagyagot, meg összetöröm. Kérlek, had én törjem össze. Nem akarom, hogy bármi mentőöv legyen, arra, hogy életben maradhasson- Aphroditénak, csak ennyi kellett. Felállt, én is felálltam. A kezembe adta az ellen anyagot.

-Tessék. Itt van. Ennyi az összes- Három fiola volt a kezemben. Egy mozdulatot tettem, mintha összeakarnám törni, de ehelyett, felpofoztam. Akkorát adtam neki, hogy a földre esett.

-Jegyezd meg. Soha nem lennék képes megölni. Szeretem. És ő is engem. Neked semmi beleszólásod ebbe- Mondtam neki, majd sietve távoztam. Amilyen gyorsan csak tudtam. Bezártam magam után az ajtót. És elfutottam.

Eltévedtem!!!! Most komolyan. Eltévedtem!!!! Nem igaz. 15 percet időztem, azzal hogy eljutottam a lakosztályába, és beszéltünk. De most. Már vagy 20 perce itt vagyok. Randall!!! Nekem visszakell jutnom hozzá. Sietve!!!! Futottam tovább. Az egyik sarkon befordultam, és elcsúsztam. Áuuu. Ez fáj. A fioláknak semmi bajuk. Megvan. Itt vagyok.

Szó szerint beestem az ajtón. Egy szép hasra esés. De a fioláknak semmi bajuk. Milyen profi vagyok nem? Felugrottam, és Odaadtam nekik a fiolákat.

-Ez az összes. Aphroditénak, meg lett egy plusz monoklija.- Mondtam, majd leültem az egyik székre, hogy kifújjam magam. Randall. Kérlek mondjátok, hogy nem lesz baja!!! Sóhajtottam, majd felpattantam és az ágyhoz léptem. Randall! Randall! Randall!! Könyörgök, sikerüljön.

Teljesen ledöbbentem Rosalien. Tud hazudni. Én nem tudok, egy szót se, csak az igazat, erre ő tud..."nem is akárhogy". Agyam eldobom. Vajon nekem is hazudott valaha? hazudott nekem? Tudni akarom! De nem szedhettem ki belőle.

-Megpróbálhatod. tudod merre van a szobája, itt a kulcs. Ki ne engedd! De nem tudom, hogy van-e ellenméreg. Minden esetre siess, nem hiszem, hogy Randall láza csökkenni fog. Inkább...
Mondta Zeusz és egy nagy kulcsot nyomott Rose kezébe. Idegesített, hogy nem fejezte be a mondatot.

Addig Apám elült mellém, kezét a mellkasomon lévő sebre tette és nyomni kezdte. Először fájt, rettenetesen, aztán...nem fájt semmim, még a törött dolgaim sem.
Rosa kilibbent az ajtón, még hallottam lépteit a folyosón.

Már legalább fél órája elvolt, mikor hányni kezdtem, szerencsére Athéné már odakészített egy tálat, Zeusz tovább nyomta a sebem, mely miatt nem éreztem semmit, ennek felettébb örültem. Azon imádkoztam, hogy jöjjön már vissza Rose. Vagy azért, mert sikerült, és hadd legyek már jobban, vagy azért, mert nem és kapjak egy új fél szívet.

Akármelyik is, féltem őt Aphroditétől

//HAJRÁ ROSE!!!!!!!!!!!!!!////////////

-Értem. Nem, ezt nem akarom.- Mondtam, majd figyeltem tetteim reakcióját Randall-on. Kár, hogy elkellett jönnöm mellőle. Szívesen maradtam volna még. Bólintottam az Aphrodité-vel kapcsolatos kérdésemre. Amikor Zeusz lehajolt Randall mellé, én rögtön felálltam, elengedtem kezét és hátrébb léptem.

Érdekel, miről beszélnek, de csak nem hallgatózhattam. Sóhajtottam majd kinéztem az ablakon. Athéné és Adónisz beszélgettek, és meg csak néztem ki a fejemből. Ekkor Zeusz megfogta a csuklóm kissé közelebb húzott magukhoz és elmondta mi a terve. De ha nem Randall szíve fog benne dobogni, az nem ugyan az.

-Ha. . . .Randall szeretné. . .akkor. . .Én. . . is benne vagyok. . .. –Nyögtem ki nagy nehezen. Nem akarom. De Randall érdekében legyen. Leültem mellé az ágyra, megcirógattam az arcát, és elmosolyodtam. –És ha hazudnék? Hazudnék Aphrodité-nak és elvenném tőle az ellen anyagot? Már ha van olyan. –Kérdeztem Zeusztól. Tudok hazudni. De még hogy. Aphrodité tanított meg. De nem szeretek. Nem szeretek és nem is akarok. De Radnall érdekében megtenném.

-Nem szoktam. De megtanított. Sose hazudtam. . . Nem is szeretek, de Randall-ért megtenném- Mondtam mosolyogva, majd felálltam mellőle és Zeusz válaszát vártam. Érdekelt, hogy mi lesz a válasza. Nagyon érdekelt. Vajon mit szól ahhoz, hogy az egyik Hérosz Vezető képes hazudni. De nem akár hogy. Képes lennék mindenkit átverni, de nem visz rá a lélek. Ha rá is vinne, 3 nap múlva összetörnék.

Athéné elnevette magát.
-Akkor? Akkor a következő történne. A véred valamennyire megmaradna ereiben és testvérek lennétek. Ezt akarod?
Kérdezte félredöntött fejjel Rose-t, aki megint beletúrt hajamba, mire én újra felsóhajtottam ez a mozdulat...teljesen felhergel. De ekkor pont bejött Zeusz és Rose elugrott mellőlem.
- Aphrodité, muszáj volt bezárnunk a szobájába, mert minden áron meg akarta találni...a fiamat.
Ezt még sose mondta rám ilyen kereken. Odajött hozzám és belemarkolt a hajamba. Ujjai jó mélyre hatoltak, kicsit meghúzta, majd elengedte, nem fájt egyáltalán.
-Mondd, Randall, nem szeretnél egészséges lenni? Maximum egy hónapot kéne gyógyulnod akkor, ha elfogadod az ajánlatomat.
Ránéztem. Mit akarhat? Mivel akar meggyógyítani?
-Mi lenne az...az ajánlat?
Kérdeztem halkan. Zeusz felém hajolt, és a fülembe súgta.
- Szív csere. Más vért pumpálna, de érzéseid ugyanazok lennének...mindenki felé...
Itt Rosalie-ra nézett.
-De kinek a...a szíve?
Kérdeztem remegő hangon, mert nagyon féltem, nehogy Rose-ét akarja.
-Az enyém. De csak a fél. Így kicsit össze lennénk kötve jobban. Nem fogsz jobban hasonlítani rám, csak ami neked fáj, az nekem is, és fordítva. Csak a fájdalom kötne össze. Mit szólsz? Mert őszinte leszek, Aphrodité mérge rettenetesen erős, és horzsolta a szívedet. Nem garantálnám, hogy meggyógyulsz.
Kérdésén eltöprengtem, majd bólintottam.
-rendben, de kérlek, mondd el Rosalie-nak is. Nem akarom, ha ő sem.
Elmondta neki is, mindketten a válaszra vártunk.

Valahogy, nem lepett meg a reakciója. Milyen lenne. Én képes lennék rá. Szegényt a padlóra küldeném vele, de . . .meglenne a hatásom. Nem is kicsit. Sóhajtottam. Éreztem, hgy beleremeg, amikor az ajkait simogatom. Nem is baj. Akkor most simogatom neki. Mutató ujjam ismét ajkaira tettem és simogatni kezdtem. Nagyon jó érzés meg kell hagyni.

-Mi lenne ha. . .- Oké. . lehet hülye ötlet, de mit veszthetek??? Semmit -Ha vérátömlesztést kapna? Amíg az ő vérét „lecsapoljátok”és megtisztítjátok, addig velem összekötitek és az én vérem folyatnánk bele?- Kérdeztem rá, majd vártam a választ.

Amint látom, Adónisz-nak nagyon tetszünk. Másik kezemmel, megfogtam az egyik legnagyobb párnát, és hozzá vágtam. Sikerült is. Eltaláltam. Elég szépen. Na azért célozni tudok. Ismét beletúrtam Randall hajába, s ekkor bejött Zeusz. Én ezzel a lendülettel felugrottam, és Athéné mellé álltam. Illetve, letérdeltem Randal mellé. Megfogtam a kezét, és simogatni kezdtem. Zeusz lassan lépett be. Randall arcához hajoltam, majd nyomtam rá egy puszit, és tovább simogattam a kezét.

-Aphrodité-val mi lesz?- Kérdeztem rá, s tekintetem Zeuszra szegeztem. Izmos jól kigyúrt férfi. Nem csodálom, hogy annyi női szív az öv. Nem ismertem az anyám. De azt tudom, hogy valaki a palotából. Csak tudnám, hogy ki. Kérlek. Mond, hogy nem Aphrodité. Én abba belehalok. Nem ez nem lehet. Tuti nem. Hogy gondolhatok ilyeneket? Hülyeség. Neki van két lánya. Egyiket Randall megölte, a másikkal meg tegnap beszélgettem. Szóval kilőve. Majd rákérdezek. Felemeltem a kezét, ajkaimhoz és adtam rá egy csókot. Megcirógattam kézfejével arcom, elmosolyodtam, majd Zeusz-ra néztem.

Rose ujja a ajkamat simogatta, ennek örültem, mert nagyon jólesett, egész beleremegtem.
Grimaszoltam egyet, mikor Rose félreértelmezte Adóniszt, mindig rosszra gondol.
- Asszem, azt most tényleg nem bírnám el
Mondtam halkan, majd megint Rosalie gyönyörű szemeit nézegettem.
-Nem, mivel Aphrodité mérge isteni eredetű. Randall nincsen rosszul, csak a méreg fáj neki, ami még az ereiben köröz. Maximum a sebei fájhatnak, de azt, hogy a bőre ég, lázas, azt csak a méreg teszi. Le kéne csapolni a vérét, átszűrni, majd vissza "önteni" belé, hogy csak a törései, szúrásai fájjanak, arra viszont nincs ötletem.
Mondta Athéné, mikor én már épp ellenkezni akartam. Imádtam, hogy Rose beletúr a hajamba, most is felsóhajtottam rá, elmosolyodtam.
Adónisz remekül szórakozott rajtunk, láttam rajta, és egyre kétértelműbb poénokat eresztett meg felénk, legszívesebben fejbe dobtam volna valamivel.
Zeusz belépett a szobába.

//Bocs,h ilyen rövid!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! //

Néztem Randall-t és a következő pillanatban, kezem, már rá is tették. Rá pont a sebére. Éreztem, ahogy szíve lüktet. Lüktet és majd’ kiugrik. Kezem lassan mellkasa azon részére vezettem, amin nem voltak se sebek, se kötések. Lassan elkezdtem ujjammal körözni csupasz mellkasán. Jó érzés volt. Nekem legalábbis.

-Őrültségből neked is van tapasztalatod- Mondtam, egy gonosz mosollyal, és tovább figyeltem Randall-t. Amikor Athéné elkezdte mondani, Randall épp mire gondol, öröm és düh lett úrrá rajtam. Ne hülyéskedj!!! Közel hajoltam arcához, és adtam ajkaira egy puszit. Persze finoman.

Egy ideig csönd volt, majd Randall felébredt. Szép barna szemeit rám emelte, és legszívesebben hozzá bújtam volna. Kezem lassan nyakára vándorolt, majd mutató ujjam végigvezettem ajkán, majd hajába túrtam. Finoman, hogy annyira ne okozzak neki fájdalmat.

-Én is szeretlek. Bocsáss meg nekem, hogy ennyi ideig, hittem neki, és ennyire ellöktelek magamtól.- Végig a szemébe néztem. Nem nagyon érdekelt, hogy ki van ott, és ki mit gondol most rólam. Kezem, arcára tettem és simogatni kezdtem. Örültem, hogy ezt tehetem. Végre. Soha többé nem leszek olyan vak, mint amilyen voltam. Szeretem Randall-t. Mindig is szerettem. Adónisz megjegyzésén kissé elgondolkoztam. Kössz. Tudom, hogy az én hibám. Ezt sose fogja nekem megbocsátani, de nem baj. Majd elfeledtetem vele. Elfeledtetem vele, hogy mind ez megtörtént. Legalábbis megpróbálom.

-Hallod mi? Ugye nem várod tőlem, hogy most itt az ágyban megkérjem a kezét? Hálás vagyok neki. És örülök, hogy felnyitotta a szemem. De szegényt csak nem sokkolhatom ezzel még jobban le. . .-Mondtam kissé elgondolkozva végig Adóniszt nézve. Már nem azért, de szívesen megkérném a kezét. Ezzel a szöveggel: Mivel megmentetted az életem, gyere hozzám férjül. Milyen érdekes lenne. Általában fordítva szokott lenni, de majd kitalálom szegényt, hogy sokkolhatnám le ezzel. Amikor ismét rám nézett, tovább simogattam az arcát.

-Ne hülyülj. Az én hibám minden. Ha akkor nem hallgattam volna rá, akkor most nem lennél ilyen helyzetben. Nem okoztál fájdalmat. Te soha nem okozol nekem fájdalmat. Azt én okoztam neked. Megtudsz nekem bocsátani valaha is?- Kérdeztem, majd végigsimítottam puha ajkain. Várom, hogy teljesen felépüljön és megcsókolhassam. –Nincs csak. Semmi bajom. Neked lett bajod, nem is kicsi. - Mondtam, majd nyomtam, egy puszit a vállára. Ahogy láttam, annak nem lett baja. Remélem. Te jó ég. Lehet, hogy fájt neki? Ne! Csak azt ne! Nem akarom.

-Athéné, mond csak ha adnék neki a véremből. Jobban lenne?- Néztem kérdően rá, majd felültem az ágyon. A vérünk gyógyító erejű. Ha másra is hat. Egymásra is hatnia kell. Ha igen, akkor adni akarok neki. Neki adom az összest, csak épüljön fel. Épüljön fel mihamarabb. Nem is magam miatt,hanem az miatt, hogy ne fájjon neki. Nem akarom, hogy neki fájjon.

Fel akartam kelni és megmondani Rose-nak, hogy nekem nincsen szívügyem Athénével, de nem tudtam, a sötétség még mindig rám telepedett, nem szerette volna, ha most felkelek, ám egyre jobban kétségbeestem, annyit érzékeltem, hogy szívem a triplájára gyorsul, fázom, mert lázas vagyok. De akkor is rettenetesen megijedtem. Athéné még felelni se tudott, szerelmem már ki is lépett az ajtón. Barátnőm vizes rongyokat tett égő homlokomra, hogy lehűtsön, folyamatosan nyugi, nyugi, nyugikat suttogott, és tudtam, hogy rá kéne hallgatnom, de ez annyira...kikészített.Rettenetes mázlimra Adonisz nem engedte ki Rose-t, sőt, beljebb tolta, és becsukta az ajtót. Elmagyarázott mindent neki, Athéné meg csak bólogatott, ezt a kezéből állapítottam meg.Rosalie-t hamarosan visszatették mellém az ágyra és ennek nagyon örültem. Végre itt van. Megsimogatta égő arcom, rettenetesen jólesett. Annyira megijesztett, szívem még mindig nem tudott magához térni ebből a rémületből. Athéné megfogta Rose kezét és a mellkasomon lévő kötés felé rakta. Igaz, nem a szívemre, de így is jól érezhető volt, hogy majd' kiugrik onnan.
~ Athéné! Fel akarok kelni, edzeni és órákat tartani! Kérlek, engedj!~
Erre Athéné felmordult, szóval nem. Szuper. Adonisz nem ment ki, csak leült egy székre.
-Nehéz dolgod lesz Randall-al, ahogy hallom, fel akar kelni, órát tartani! Őrült egy fiú ez.
~rendben, akkor kérlek csak annyit mondj meg Rosalie-nak, hogy szeretem. Teljes szívemből oda vagyok érte, megérte ezt az árat az egész, csak őt sajnálom~
Figyeltem ahogy tolmácsol Athéné, és örültem, hogy szó szerint teszi.
Mindenképp fel akartam ébredni. Erőnek erejével szorítottam össze a szemem és nyitottam ki. Semmi. Magamba csíptem. Na ez már hatásos volt. Szépen lassan kinyitottam szemem, de minden homályos volt, sose élesedett ki teljesen. Ennek nem örültem.De legalább láttam valamennyit Rosalie-ból. Ahogy felé fordítottam csupa seb fejem el kellett mosolyodnom, de csak halványan, mert hirtelen éreztem meg minden fájdalmat, amit az ájulás miatt nem éreztem.
- Szeretlek, nagyon, úgy, hogy azt nem is tudom elmondani.
Meg akartam simogatni az arcát, de bekötözött kezem nem engedte, pedig az volt hozzá közelebb, a másikat átemelni tuti fájdalmasabb lett volna. Körülnéztem. Athéné felettünk állt, Adonisz egy széken lógatta a lábát, mikor észrevette, hogy felkeltem elmosolyodott. Felállt, mellém jött.
-Haver, pocsékul nézel ki.
-Nem is érzem a legjobban magam.
Hörögtem, de nagyjából hangom 20%-át tudtam csak használni.
-De egy mazochista barom vagy te! De, basszus, ha lány lennék, és értem küzdenél ennyit...hát hallod...
Tenyerét nyújtotta felém, én meg nagy nehezen felemeltem másik kezem és az övébe ejtettem, majd megint vissza a takaróra, csak ettől a mozdulattól teljesen kifáradtam.
-Ülj le, Adonisz, vagy menj ki!
Így inkább leült, én meg visszafordultam Rose-hoz.
-Sajnálom, hogy ennyi fájdalmat okozok neked, nem akartam, én nem tudtam, hogy Aphrodité hívott, én csak...

Nem érdekelt semmi, csak Randall. Az, hogy mellette lehessek, de ez nem sikerült. Nem sikerült, mert Elvittek tőle. Nem akarom. Zeusz letett egy székre, majd hivatott két őrt, hogy vigyázzanak Aphroditéra. Teljesen fölösleges. Onnan nem tud kijönni, de ezt nem nagyon tudtam kimondani. Fájt a szívem Randall után. Azt akartam, hogy jól legyen, és én mellette lehessek. Nagy nehezen, kezdtem kicsit összeszedni magam. A könnyeim is elapadtak, bár ha Randall-ra gondoltam, vagy rá pillantottam ismét megjelentek.

-A pengék, fél óra múlva eltűnnek.- Mondtam kissé nehézkesen és hüppögve. Könnyeim, folytak, de már közel sem annyira, mint korábba. Athéné kérdésére csak bólintottam, majd követtem őket.

Beértünk a szobánkba. Régen nem voltunk itt. Athéné letette az ágyra, és én csak néztem. Nem értek semmit. Randall-ra én hoztam ezt. Miért? Én csak szerettem. Igaza lehet Aphrodité-nak abban, hogy én halálra vagyok ítélve a szerelemben? Minden, amit teszek rossz, és fájdalommal jár. Főleg Randall-nak. Nem akartam ezt. Én egyszerűen csak viszonozni akartam a szerelmét. Az érzéseit, és főként a vágyait. Athéné kérésére levettem róla a nadrágot, majd betakartam derékig. Leültem mellé térdem felhúztam, jobb karommal átkaroltam. Bal kezemmel megfogtam Randall kezét. Nem is megfogásnak inkább csak, egy olyan hozzá érek más semmi. Nem azért mert nem szeretem. Egyszerűen nem tudtam, hogy fáj-e neki. Ha meg fáj, nem akarok még nagyobb fájdalmat okozni neki.

Hallgattam amit mond. Értem. Szóval nyugalom. Arcom beletemettem felhúzott lábamba, és hallgattam. Nincs kedvem most beszélgetni se. Illetve van, de most csak Randall érdekel. –De ugye, olyan lesz, mint régen?- Kérdeztem kissé dünnyögve, de tudom, hogy érteni fogja. Egyszerűen, nem tudok mit csinálni. Ha itt vagyunk, ő is elmegy és én is. Ő Athéné-vel én meg Aphrodité-val és Szeléné-vel. Sose gondoltam, hogy eljutunk idáig. Idáig, hogy Randall életveszélybe kerül. Aphrodité-nak csalódást okozok. De legfőképpen az bánt, hogy nem hallgattam másra. Ha ezt tettem volna, most lehet Randall-lal sétálnánk lent a táborban. Vagy piknikeznénk, vagy bánom is én mit csinálnánk.

Ismered? Nem csodálom. Folyton együtt voltatok. Nem nagyon zavart, hisz nekem is akadtak barátaim. Örültem, hogy Randall boldog, amikor együtt vannak. Lehet jobb lenne. . . .

-Athéné. Te szerelmes vagy Randall-ba?- Kérdeztem, majd tekintetem felemeltem és Athéné-ra pillantottam. Ha igen, jobb ha én elmegyek. Nem akarom elhagyni Randall-t, de Athéné mellett jobb sorsa lenne. És szeretnek is együtt lenni. Lassan elvettem kezem Randall mellől és felálltam az ágyról. –Lehet én elmegyek. Jobb lesz neki nélkülem. . . . –Mondtam, majd megtöröltem a szemeim, megigazítottam hajam, ruhám is. Bár a szememből ismét záporozni kezdtek a könnyek, de ez most nem érdekelt. Csak az, hogy Randall boldog legyen. És lehet, nem mellettem lenne a helye. Sokkal jobban járna, Athéné-vel. Igen. Jobban járna. Lassan elindultam az ajtó felé. Magas sarkúm sarka, csak úgy kopogott a márványon. Lépteim, mondhatni tökéletesek voltak. Lassan elértem az ajtót, megfogtam a kilincset is, és elfordítottam. Randall-ra pillantottam még, majd’ megszakadt a szívem, hogy itt hagyom. De ezt kell tennem, Tudom. Jobb dolga lesz neki. Tőlem távol. Már léptem volna ki az ajtón, amikor Adónisz-ba ütköztem. Hírtelen nem tudtam ki az, de rájöttem. Hehe. . Férfi ideál. . Csak nem az enyém. . . .Lassan lépkedett előre, illetve be a szobába. Én mentem volna ki, de ő nem engedte. Egyre beljebb és beljebb jött. Illetve tolt. Amikor beértünk, becsukta az ajtót kulcsra zárta, és eltette a kulcsot.

-Rosalie. Hallottam mindent. Sajnálom, és butaság, amit gondolsz. Randall szeret. Nem is akárhogy. Még ha Athéné-val folytatott kapcsolata is van olyan erős, mint az irántad érzett szerelme, Ő téged szeret. Szerelmes beléd. Nem is kicsit. Nem hiszem, hogy Athéné-ra is úgy néz, mint rád. Nem egyszer beszélgettünk már, és sokat mesélt rólad. Meg Athéné-val közös beszélgetéséről is. De sose úgy, mint rólad. Érted?- Hanga, mint egy mentő öv. Nem tudom miért. Szeretek Adónisz-szal beszélni. Mindig olyan érdekes, és vicces. Egyszerűen, felemelt, majd lefektetett Randall mellé. Én engedelmeskedtem neki, de felültem. Ismét felhúztam a térdem, átöleltem, és arcom ismét lábaimba temettem. Szégyellem magam. Megint. Nem is kicsit. Féltékeny vagyok Athéné-re, mert jól elvan Randall-al. Közben meg én üldöztem el magam mellől. Megértettem. Kissé megdöntöttem a fejem és Randall-t figyeltem. Ebben a 2-3 hónapban, megfogom ízlelni, hogy neki milyen volt 5 évig.

Sóhajtottam, majd lefeküdtem mellé. Fejem, pont az övével egy vonalba tettem és néztem, ahogy alszik. Békésen és nyugodtan. Job kezemmel megcirógattam arcát, majd elkaptam, és magamhoz szorítottam kezem. Pihennie kell, és én mindent megfogok tenni ennek érdekében. Ha úgy látja, majd jónak, el is költözök a sátorból. Ámbár, ezt nem szívesen tenném. De ha ezt akarja, én megteszem.

...