Erdő

Figyeltem ahogy feláll és elmegy az ajtóig. Én sokkal gyorsabb voltam nála, hiába, szeretek futásban versenyezni...bárkivel, aki hajlandó leállni velem.

Így nem sokára ott álltam mellette, átöleltem a derekát félkézzel, nekinyomtam a sátortartórúdnak, kezeim elkezdtek testén vándorolni, a hátán, fenekén, feltűrtem a felsőjét egész a melléig, végigsimítottam csupasz bőrén, forró csókot nyomtam ajkára, csókjaim lejjebb vették az irányt, egészen le a nyakára, közben kezem elindult hasán egyre feljebb, feljebb, míg meg nem találták melleit, ekkor felkuncogtam, majd eliramodtam a tó felé.

Nem mondom, egész felhúztam magamat, szinte menekültem Rose elől, hihetetlen gyorsan tudok futni, ez a különleges képességem Zeusz ereje mellett. A fák villám gyorsan rohantak el mellettem, majd mikor a tóhoz értem megfordultam, beártam szerelmem. Érdekel, mit fog tenni, mikor elkap.

//Bocs, hogy ilyen rövid!!!!!!!!!!!! Tónál folytatjuk))

Csak nem? Már ennyivel felkeltettem vágyait. Milyen érdekes. Mosolyogva, fogadtam, hogy ennyivel feltudom piszkálni. Oké nem mondom, nekem is tetszik ez a szituáció. Ehh. . .Most lehet megkellene pukkadnom? Lefejtette magáról karjaim. Eltávolodtam tőle kicsit, és néztem mit tesz. A következő pillanatban az ágyra kerültem.

Élveztem, amit tesz. Csókját viszonoztam és élveztem, amit tesz. Kezeim, hajába túrtak, és követték mozgását. Amint nyakamhoz ért, erősebben szorítottam meg haját. Isteni értés. Lecsókolt egészen a felsőmig. Nem is kell mondanom lihegést csalt ki belőlem. De még milyet. De ezután semmi. Semmi. Lemászott rólam, és nagylevegőt vett. Felültem, és megigazítottam a ruhám.

Hallgattam, amint énekel. Nagyon jó a hangja. Nekem tetszik. Szívesen hallgattam. Amikor befejezte felé fordultam, egy gonosz mosollyal.

-Ezt akár sértésnek is vehetném. –Mondtam, majd felálltam. A tükörhöz sétáltam, és bár nem a saját sátrunkban voltunk, megkerestem a fésűt és kifésültem a hajam. –Ha nem tudod, lecsillapítani a vágyaid, keress egy prostituáltat. Ők segítenek.- Mondtam a tükörből tökéletesen láttam őt. Milyen szerencse. Sóhajtottam, és tekintetem ismét a hajamnak szenteltem. Amikor végeztem, összefogtam, majd visszasétáltam Randall-hoz.

-Nos, én megyek. Kellemes éjszakát.- Mondtam, majd a fejére hajítottam egy takarót. Vele akartam aludni, de mivel saját, külön sátrat kért, így nem fogok. –Ha karod, küldök ide egy prostituáltat. Nem kerül semmimbe- Mondtam a sátor ajtajában állva. Várva válaszát. Ha sokáig nem válaszol én megyek. Nem is a sátorba, inkább sétálni. Semmi kedvem egyedül lenni a sátorban. Kissé türelmetlenül vártam a választ, majd elkezdtem a nyakláncom birizgálni. Ritka rossz szokásom. De valamivel elkell, hogy üssem az időt.

Örültem, hogy hozzám bújt, így szerethettem, teljes szívemből. Visszahúztam ujjára a gyűrűt, nagyon jól állt neki.
- Nem foglak, megígérem.
Kezdte felhergeli érzéseimet, most, hogy átfogott lábaival, hajamba túrt, nyakam csókolgatta. Halkan felsóhajtottam.
~Nyugi van, nyugi van! De így hogy a pokolba lehetnék nyugodt?! Teljesen felhúz~

Lebontottam magamról karjait, nagy levegőket vettem, hogy teljesen magamhoz térjek, ne akarja minden porcikám leteperni. mikor ez sikerült mosollyal fordultam felé, döntöttem le az ágyra, másztam fölé négykézláb, mohón csókoltam meg száját, egyre lejjebb, nyakát, vállát, egész addig, míg el nem kezdődött a felsője. Vad, forró csókok voltak ezek, vágyakozóak, a szünetekben sóhajok jöttek, majd az ész legyőzte a szívet, testet, lehengeredtem róla, igyekeztem elnyomni az olthatatlan vágyakozást rá. Nagy levegőket vettem a saját lenyugtatásomra.

Eszembe jutott egy dal, amit általában akkor énekelgettem, mikor Rose olyan dolgokat csinált, ami eléggé eltalált. Mindig is ezzel nyomtam el vágyakozásomat iránta.
Hangosan kezdtem el dalolni, a szövege is ment, már jól, a címe csillagok aranya volt


Egy ifjú herceg hajdan
az öreg királlyal élt.
Egy ősi vár lett otthonuk
egy bűvös kertben.
De mert a vén király
csalódott a világban,
magas falak közt bújt,
és a sok kapu zárva volt.
És szólt:
fiam nincs a földön pazarabb hely,
de a herceg tudta mégis,
hogy menni kell.
Fénylő éjből színarany égből
csillagok szórják a csillagport,
hogy megtaláld.
Harc az élet, bölcs aki téved,
de bátran járja az útvesztőt,
míg kincsre váltja ő csillagporát...
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/7717/mozart-musical/csillagok-aranya-zeneszoveg.html (Mindenképp hallgasd meg!!!!!!)

Mikor a végére értem éreztem, hogy teljesen lenyugodtam, ennek örültem.
-Még Athéné tanította, arra kell használni, hogy lenyugtassam magam, eddig ment...

Értem. Mindent értek. . .De én ezt nem akarom. Megöli Deniel-t, majd visszajön. . . Nem karom, hogy megölje. Amikor kiviharzott, tovább sírtam Szeléné karjaiban, majd lassan kezdett megnyugtatni. De én nem akartam nyugodt lenni. Én Randall karjai között akarok megnyugodni. Lefektetett az ágyra, majd megitatott velem valami löttyöt. Citromos volt. Sőt. Az egész citromlé volt.

Egy lány esett be zokogva a sátorba. Kérdően meredtem rá, hallgattam jajveszékelését. Könyörgött, hogy állítsam meg Randall-t, de én nem akartam. Mellette van Athéné. Majd ő leállítja. De tudom, hogy nem fogja. Megfogja ölni Deniel-t. Lassan lenyugodtam, és megigazítottam haja, ruhám. Arcom hideg vízzel megmostam és néztem a lányt, aki még mindig bent volt.

Szeléné elvitette. Hálás vagyok neki. Bár tőlem itt is maradhatott volna. Amint elment, Szeléné ölébe borultam, és néztem ki a fejemből. Semmihez nem volt kedvem. Semmihez, csak ahhoz, hogy Randall visszajöjjön és megöleljen.

Hamarosan vissza is jött. Én felültem, és az Istennők eltűntek. Randall mellém ült és beszélni kezdett. Megölte, már kétség sem fér hozzá. Ha nem is megölte, csak megsebezte. Jó mélyen. A gyűrű. Igen levettem, és utána Szeléné-nél volt. Letette. . Körbenéztem, majd megfogtam a gyűrűt és Randall kezébe nyomtam.

-Elmentél. Szerinted mégis mire gondolhattam? Nem sokkal később Deniel jött vissza. Nem te. . .Egy úgynevezett újabb ajánlattal.- Mondtam, de nem tartottam fontosnak a Deniel-es részét. Fáj. Még mindig. Randall-ra néztem és remegve ugyan, de karjaiba borultam. Hidegen hagy, minden amit tett vagy mondott. Nekem most csak Randall kell.

-Tedd vissza- Mondtam majd elemeltem kissé magamtól a kezem, hogy feltudja rá húzni a gyűrűt. Dühös vagyok rá. Nem is kicsit. Otthagyott. Nem érdekelt, volna, hogy-hogy tombol. Mellettem lett volna. De nem. Ő elment. Elment és megölte Deniel-t. Ez a tény, sem boldogított, de legalább, most itt van. Fejem, felemeltem mellkasáról, és nyakához bújtam. Éreztem, hogy visszakerül a gyűrű az ujjamra. Amint megvolt, átöleltem, és szorosan bújtam ölelő karjaiba. Ölébe ültem, és lábaim dereka köré fontam.

-Soha többé, ne hagyj magamra. Kérlek- Suttogtam még közelebb bújva testéhez. Ajkaim nyakára vándoroltak és csókokkal halmozták el. Kezeim, hajába túrtak, jó mélyre.

//Bocsi, bocsi, bocsi, hogy kevés lett //

Nem sokára felálltam, egész fejem tele volt Deniellel, csak vele és senki mással. Athéné sátrában voltam, az leesett, és hallottam is, amint észhez próbál téríteni
~Randall, Randall, ne csináld, komolyan ne, törj-zúzz, tégy bármit, de ne menj vissza megölni őt, erre én kérlek.~
Fel-le kezdtem járkálni, kezemben az ezüst tőr, amit Rosalie húzott ki belőlem. Forgattam ujjaim közt, egyre gyorsabban és gyorsabban, egyszerűen csak bele akartam szúrni valakibe. Majd megálltam. Tenyeremre néztem, majd a tőrre. Tenyér-tőr,tenyér-tőr. Megvágtam tenyeremet a tőrrel, mely már nem volt mérgező. Néztem, ahogy az ezüst cseppek végiggurultak tenyeremen, le az ujjaimhoz, hogy onnan levessék magukat a földre. Ökölbe szorítottam sajgó kezem, mintha a citromot facsarnám, a vér úgy folyt le, mint a méz. A sátor tetejére néztem.
-Athéné...esküszöm neked, hogy megölöm Deniellt. Nem érdekel, kinek a fia, de halott lesz, holnap éjfélre.
~biztos ezt akarod?~
- Igen. Igen! Igen! és még ezerszer IGEN!
Üvöltöttem dühömben, mert egyszerűen nem tudtam máshogy reagálni erre az egészre. nem azért jöttem el Rosalie-tól, mert elhagytam, csak gondolkodni. Gondolkodni, míg kitisztul a fejem. Sebem begyógyult, egész tenyeremen egy vörös csigaház szerű jel volt, égett, mint a tűz, ez jelképezi az esküt. Ha nem teszem meg, akkor a sebből vér fog dőlni. De én megteszem, meg bizony!
A földhöz vágtam a hozzám legközelebb eső vázát, persze az újra teremtette magát, hogy újra oda tudjam vágni. Elegem volt, de rohadtul. Remélem, Rose nem hitte azt, hogy elhagyom, nem, csak levegő kell, gondolkodási idő. Igen, gondolkodni akarok, végiggondolni ezt az egészet. Nem Rosalie hibája, az tény, és tudom, de megbosszulom. Nem is vagyok rá mérges, csak idő...idő...idő kell és gondolkodni. A paradicsomszósz még mindig csöpögött rólam, de nem érdekelt. A tőrt oda-oda vágtam valamihez, hogy aztán kihúzzam onnan és tovább dobáljam, feszültség levezetés.
Athéné hirtelen mögöttem termett, hátulról fogott le, szembefordított magával, letörölte rólam a paradicsomszószt. Kihúzott, a vállamat masszírozta, hogy lenyugodjak.
Majd eltűnt, már jobban voltam, de még fortyogott bennem a düh, csak arra vágyott, hogy belemárthassa a kést Deniellbe, jó mélyre. Ekkor hirtelen Rose esett be a sátorba, olyan állapotba, ahogy még nem láttam, olyanokat mondott, hogy attól csak még dühösebb lettem.
-Rosalie, a fenébe is, nem rád vagyok mérges, érts meg, csak kell egy kis idő. Idő és gondolkodás, hogy ezt az egészet...hogy ne menjek és öljek meg mindenkit a táborban, a világért sem rád vagyok mérges, értsd meg, hogy is lehetnék rád, mikor fülig szerelmes vagyok beléd?! Egyszerűen csak szétvet a düh, amit Deniell iránt érzek, irántad csak azt érzem, hogy szeretlek. Még mindig szeretném, hogy a feleségem legyél, most se hagytalak el, csak nem akartam ott dühöngeni, mert féltem, hogy félreérted, ahogy tetted. Nem akarom, hogy elmenj!!!!!!
Reméltem, hogy ez eléggé érthető volt, ám a düh és az utálat, megvetés, gyűlölet ette a lelkemet, csak egy dolog enyhíthetett mindent. A halál. A halál és a vér.
-Maradj itt, kérlek, hamarosan visszajövök.
Kirobbantam a sátorból, kezemben a tőrrel, mellettem Athéné sétált, simán tartotta a lépést.
-Nem hagyhatom, hogy egyedül csináld, az én tanítványom vagy, melletted kell lennem, mikor ennyire elveszted a józan eszed.
Végigrontottam az egész táboron, míg meg nem találtam akit kerestem, éppen lányok ölelésében.
-TE!!!!!!!TE SZEMÉT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Először megijedt, majd elnevette magát, ekkor mártottam be szívéig a tőrt. Még meglepődni se volt ideje. Apollón fiaira néztem, akik mind meghajoltak Athéné felé.
-Takarítsátok el ezt a mocskot a táborból, most azonnal...kérlek
Tettem hozzá, mert nem rájuk voltam mérges. Athéné megfogta azt a kezemet, ahol a jel volt, végighúzta rajta ujjait, a vörös aranyszínűvé változott, együtt mentünk vissza a sátorba, ahol még ott volt Rosalie, az ágyon ült. A két istennő egymásra mosolygott és eltűnt. Leültem Rose mellé.
-Bocsájtsd meg viselkedésemet, hogy ennyire félreérthető voltam. Egy másodpercig se kételkedtem benned, voltam rád ideges, minden dühöm Deniell felé irányult. Csak téged szeretlek, és csak neked hiszek, lenne kedved újra felvenni a gyűrűt?
Kérdeztem, mert féltem, hogy nagyon dühös rám.

Randall!!! Randall!!! Randall!!! Ne hagyj magamra. Néztem, amit tesz, de erőm nem volt, hogy felálljak. Egyre csak sírtam. Sírtam, és fájt minden. Randall elhagyott. Elhagyott, pedig most kérte meg a kezem. Dühös vagyok, és egyszerűen már sírni sem tudok. Elhagyott. Képes volt magamra hagyni. Randall.

Csak ültem, tehetetlenül és néztem magam elé. Elment az étvágyam. Minden fájt. Csönd volt, de én nem akartam. Nekem csak Randall kell. Randall hangja. Hallani akarom. Hallani, ahogy levegőt vesz, hallani, amint aggódva szól hozzám. És érezni, ölelését. A meleg testét. Testének minden rezzenését. Szíve dobogását. De már nincs velem. Félek. Magamra maradtam. Randall elhagyott. De én képtelen voltam ezt elfogadni. Legalább, tisztázhatnám vele. Ekkor Deniel belépett. Odajött hozzám, és magához ölelt. Én meg olyan erővel löktem, el hogy kilöktem a sátorból. Odasétáltam, és már nem érdekelt, hogy ki lát meg. Lábam nem volt cipő, így fájt amikor ráléptem egy éles kőre, de ez a fájdalom kevés volt.

-Randall. Hol van Randall?- Kérdeztem, és egyre idegesebb lettem. Minden miatta van. Utálom. Fáj, hogy ez lett a vége. Randall-ra van szükségem. Deniel felállt, és közelebb jött. Karjait kitárva.

-Rosalie. Most már nem kell titkolóznod. Randall elhagyott. De én. Én itt vagyok neked. Én szeretlek, és becsükkel. Akarom, hogy velem legyél. Hogy velem oszd meg a bajod. És akarlak. –Ekkor eltört a mécses. Visszatért, azaz énem, aki nemrég levágta Aphrodité karját.

-Te aljas szemét. Én RADANLLT SZERETEM. Soha nem szerettelek. És soha nem is foglak. Féreg vagy. Egy aljas szemét. Soha nem lesz belőled Isten. Jobban jársz, ha eltakarodsz innen. Nincs maradásod a táborban. Soha többé ne kerülj a szemem elé. Takarodj!!!!!!!!- Üvöltöttem, és az egész tábor, de még a környék is zengett a hangomtól. Neki vágtam a fának, és elindultam Randall után. Éreztem az illatát, csak ez vezetett.

Sírva kerestem, egyre keservesebben. Féltem. Randall. Hol vagy? Kérlek, gyere ide! Ez nem jó! Nekem te kellesz. Szeretlek.

-RANDALL!!! SZERETLEK- Üvöltöttem és nekidőltem egy fának. Zokogva meredtem magam elé. Lábaim remegted, de nem érdekelt. Engem csak az érdekel, hogy megtaláljam Randall-t. Randall!!! Láttam magam előtt, ahogy sír. Sír és ez mind az én hibám.

Ismét neki indultam, és megláttam a sártat. Kérlek Zeusz mond hogy ott van. Ténferegve mentem a sátorhoz. És csak reménykedtem, hogy ő ott lesz. Nem érdekelt, az illem sem. Beléptem Randall az ágyon feküdt. Nem láttam rendesen. Túl sok volt a könnyem.

-Randall. Kérlek ne hagy magamra. Deniel. .. Nem ez nem Deniel hibája. Ez az egész az én hibám. Ha én nem lennék, akkor nem lenne ez. Kérlek. Nem is, könyörgök neked. –Ekkor, nem bírtam tovább állni, és térdre rogytam. –Randall, kérlek, ne hagyj magamra. Szükségem van rád. Te vagy az egyetlen, aki megérthet. Szeretlek. Szeretném, ha a feleséged lehetnék. Szeretném, ha egyszer a gyermekeid anyja lehetnék. . .De ha te nem akarod. Visszaadom a gyűrűt, és elmegyek. Megígérem, hogy soha többé nem látsz. De kérlek, ne lökj el magadtól. Deniel-t elküldtem a táborból.- Mondtam és zokogni kezdtem. Soha nem hittem, hogy ez bekövetkezhet, én ezt nem akarom. Randall-t akarom. És azt, hogy boldog legyen.

-Kérlek. Mondj valamit. Bármit. . .Csak szólj hozzám. Ölj meg vagy nem tudom. De ne csináld ezt velem. Belehalok, ha nem vagy velem. Kérlek, bocsáss meg nekem. Nem szeretem Denielt. Még csak nem is kedvelem. Segített nekem, a nyakláncod elkészítésében. De semmi több. Sose szerettem. És csak is kizárólag, miattad vagyok itt. Kérlek, bocsáss meg nekem. Vagy. . .Nem. Ezt nem kérhetem. Megérdemlem, hogy elhagyj. Kérlek, ne haragudj rám. Ha egyszer megbocsátasz nekem, kérlek szólj. Várni fogok rád. Nekem elég ha csak beszélsz velem- Mondtam, és felálltam. Lassan levettem a gyűrűm, letettem Randall mellé. Nem akarom. Vele akarok lenni. Viselni akarom a gyűrűt. Viselni addig, ameddig csak lehet, sőt még azután is túl. Szeretem Randall-t. Ekkor Szeléné jelent meg mögöttem és átölelt.

-Randall. Mond csak, hogy tehetted? Hiszel, egy olyan fiúnak, akit csak az fűt, hogy tönkre tegyen titeket. Randall, reméltem, te ennél kicsit okosabb vagy. Tudod, hogy mennyire szeret nem? Neked adta a legdrágább kincsét. Azt, amiből csak egy van. Te is tudod jól. Ha másra nem is, de erre támaszkodva gondolkozhatnál. Ha tényleg Deniel-t szeretné, akkor nem te vetted volna egy a szüzességét. Tudod nagyon jól. Szerelmes beléd. Ha nem így lenne, most nem kerülgetné az ájulás. Nem zokogna itt, hanem Deniel mocskos karma között lenne. Mond, szereted te még? Ha nem, mond azt. Elviszem innen, és soha többé nem fogod látni. Hát erre vágysz? Tényleg ez kell neked?- Szeléné szavai betöltöttek mindent. Szeléné. . Kérlek add nekem vissza Randall-t. Csinálj valamit. Bármit, csak Radall-al lehessek. Szeretem, és nem akarom elveszíteni. Én abba belehalok. És tudom, hogy Szeléné komolyan elvinne. Ekkor Szeléné megfogta a gyűrűt és kinyújtotta a kezét.

-Ha nem szereted, dobd el a gyűrűt. Még mondanod sem kell semmit. De kérlek dönts gyorsan, mert Rosalie, nem bírja sokáig. Ha nem akarod, hogy elmennyen, akkor tedd vissza a gyűrűt, és vigyázz rá.- Mondta és én csak Randall-ra tudtam gondolni. Belehalok, ha eldobja a gyűrűt. Akkor inkább megölöm magam, mint sem nélküle kelljen élnem. Valaki, mondja, hogy ez csak egy rossz álom. Én, felakarok ébredni. Csönd lett. A csátorban egyedül csak a zokogásom hangja hallatszott. Belehalok. Megszakad a szívem. Valaki, mentsem meg. Nem valaki, hanem Rndall. Randall!!!! Kérlek. . .Szeretlek. . .Én beléd vagyok szerelmes. Lassan Szeléné nyakába borultam és úgy zokogtam tovább.

....