Kohó

Egyre csak öleltem, szorítottam magamhoz, nem akartam elengedni. Éreztem hogy elkezdi kigombolni az ingemet, de ezzel most nem tudtam annyira foglalkozni, teljesen le voltam foglalva azzal, hogy kóstolgatom mézédes ajkait. Még soha nem volt részem igazán ilyesmiben. Életemben háromszor, de az sem ilyen volt. Elkezdte lehúzni rólam az ingem, én meg engedtem neki, elengedtem, kihúztam kezeimet belőle, megvártam, amíg ledobja a földre, majd újra megcsókoltam. Végigsimított felsőtestemen, érintésétől csak még jobban fénylettem, felsóhajtottam, fantasztikus érzést váltott ki csak ezzel a mozdulatával. Fejét a mellkasomra hajtotta, szerintem hallotta szívem őrült verését. Annyira vágytam rá, egyszerűen szomjas voltam rá. Minél többet akartam belőle. Csodálatos volt, mint mindig, de sokkal több érzés volt benne, mint hittem.
-Semmit, csak maradj velem. Csak ennyit kérek, meg hogy ne lökj el, mert rettenetesen egyedül érzem magam.
Eltakarta meztelen felsőtestemet a többi a lány elől, ezen elmosolyodtam.
-Ezzel már eléggé elkéstél...
Súgtam a fülébe, miközben kezem végigsiklott a hátán, egész a csípőjéig.
-Nem lenne jobb visszamenni a sátorba, és ott folytatni....a beszélgetést?
A végét módosítottam a lányok miatt. Visszavettem az ingemet, ám nem gomboltam be. felállítottam Rosa-t, majd kisétáltunk a kohóbol, egész a sátrunkig, amit bezártam magunk mögött.

Láttam, hogy egyre jobban nyeri vissza színét. Egyre jobban hasonlított az én Randall-omra, akivel nem rég, még a szőlő-t hozattam. Amint beszélni kezdett, rajtam egyre jobban eluralkodott a sírás, zokogás kerülgetett. Amikor mondta, hogy kivolt kötve, egyszerűen már zokogtam. Arról tudtam, hogy kivolt kötve, de hogy Aphrodité lánya elkezdte vetkőztetni nem. Akkor. . Emlékszem. Elcibáltak valahova. A városba, azzal az indokkal, hogy venni akarnak valamit, és én is kellek hozzá. Én. . én . . . Nem tudok mit tenni, egyszerűen csak tovább zokogtam. Amikor befejezte mondandóját, én még mindig sírtam.
-Nem tudtam. Nem tudtam, hogy utánam kiáltasz. Elráncigáltak a városba, és én hittem nekik. Nem akartam, hogy más érjen hozzád és más vetkőztessen. Én annyira sajnálom- Nyögtem ki, a nagy könnyzuhatag között.

Éreztem, ahogy ajaki letörlik könnyeim, majd lassan eljutnak az enyémig. Habozás nélkül viszonoztam csókját. Hiába folytak még mindig a könnyeim, én egyszerűen, csak arra tudtam gondolni, hogy Randall megbocsátott. Randall az enyém és én az övé. Élveztem, ahogy szorít, ahogy egyre követeli a csókjaim. Kezeim, amik eddig nyaka körül nyugodtak, egyszerűen ingére vándoroltak. Lassan kezdtem el kigombolni a gombokat, egyre csak viszonozva, újabb csókjait. Nem érdekelt már semmi, csak a boldogság. Amit Randall-tól kapok meg. Amint kigomboltam ingjét levetettem róla végig simítottam felső testén, és hozzá bújtam, ezzel elválasztva ajkainkat. Lihegtünk, bár nem csodálom. Randall teste meleg volt, és hívogatott.
-Megtudsz nekem bocsátani?- Néztem fel rá. Szemeim még mindig a könnyektől csillogtak. Egyszerűen, csak őt akartam. Vele lenni. Akármikor. Soha többet nem akarom eltaszítani, levegőnek nézni vagy semmibe venni. Randall egyszerűen csodálatos. . .Nem jut most jobb szó a számra, de az ajtóban álló 4 csaj hüledezése, nagyon zavart. Ott álltak, én néztek minket. Én egy lazább mozdulattal, eltakartam Randall felső testét. Hiába látták már, mindig zavart. Soha többet, soha többet nem adom meg másnak ezt a látványt. –Mit tegyek, hogy megbocsáss?- Kérdeztem rá, majd megtöröltem szemeim. A lányok még mindig ott álltak, és jött még pár fiú is. Oké, higgadt vagyok, de még 3 perc és én magam küldöm őket a pokolra!

Követtem őket, de nem éreztem semmit. Csak az ürességet. Hirtelen a csók sem érdekelt, se semmi. Végig mentünk mindenen, szívem egyre lassabban vert, ereimben az ezüst vér is lassan csordogált, csak vánszorgott, úgy érezte, vége mindennek, hogy fogok én holnap tanítani? Sehogy. Ez a válasz. De az még elmegy...élni hogyan fogok? Az már sehogy nem lesz jó. Valahogy fájt mindenem. Öt évem ráment a semmire, csak arra, hogy...mindegy. Egész végig csak kínzott, egyszerűen azért, mert szerettem. Teljes szívemből szerettem, minden nap azzal kezdtem, hogy hálát adtam Zeusznak csak azért, mert egy sátorban van velem. Erre ez történik. hagytam, hogy lelkileg leamortizáljon. Az összes lánynak nemet mondtam, a semmiért. Mindenemet nekiadtam, erre általában egy Szia-t kaptam válaszul. ennyi volt és nem több. Mindig csak ennyi.
Mikor megérkeztünk, a hérosz elment, csak mi ketten voltunk. Leültetett egy padra, maga mellé, kezembe adott egy dobozt, benne egy nyaklánccal. Elkezdte magyarázni az egészet, de én nem éreztem semmit. Tekintetem is teljesen semleges volt. De egyre jobban oldódtam. Szívem megindult, vadul dobogott, arcom szürke volt, mert a vér belement, és nekem ezüst volt, nem sokára fényleni is kezdtem, egyre jobban éreztem, hogy megérte az az öt év szenvedés.
- Tudod nem az volt a legrosszabb, hogy...hogy miket vágtál a fejemhez, hogy olyan ruhákat viselsz, amitől majd' kiugrom a bőrömből, de csak az járt a fejemben, hogy nem, nem szabad csinálni, csak ha te elkezded, majd megőrültem. Hanem az, hogy sose mondtad, hogy szeretsz. Egy idő után már egyre kevésbé hittel el, aztán már csak magam miatt csináltam, hogy addig kihúzom, míg nem döntöd el, mit akarsz. Egyszer Aphrodité egyik lánya, mikor azt tanítottam, hogyan kell kikötözni a bonyolult csomókat, én voltam kikötözve a cölöphöz. Odajött, és nem kötözött ki. Mindenki elment, csak ő maradt, meg én, aki a cölöphöz voltam kötve. Elkezdett levetkőztetni, én meg utánad üvöltöztem, de te nem jöttél. Biztos voltam benne, hogy hallasz, de nem jöttél, bárhogy ordítottam. Így megöltem a lányt. nem tehettem mást. Csak te jártál a fejembe, tudtam, hogy te sose fogsz ilyeneket tenni, de nem tőle akartam ezeket megkapni. Így agyonütöttem egy villámmal.
Láttam, hogy sír, közelebb hajoltam, még mindig félve, de elkezdtem lecsókolni a könyveket. Ajkaim megtalálták az övét, közelebb húztam magamhoz, szorosan öleltem, egyre követelődzőbb lettem, nem tehettem ellene, egyszerűen kitört belőlem.

Tudtam, tudtam hogy ez lesz. Megmondták. De én nem hittem nekik. Megmondták és én . . én csak a hülye stratégiámmal voltam elfoglalva. Annyira megbántam már. 5 év, 5 év csak 3 csókkal, és mindezt azért, hogy biztosra mennyek. De nem!!! Ebből már elegem van. Soha nem hittem, hogy ennyire messzire elmegyek. Elmegyek azért mert tudni akartam biztos mellettem marad-e. De én hülye, átkozott lény, nem volt elég nekem ennyi. Nem, bántottam, ahol csak értem. Mindent megtettem, de sose hagyott el. Én pedig nem adtam neki semmit. Semmi, amiből tudhatná, hogy az övé vagyok. Az övé a végtelenségig. Ameddig csak akarja. Ameddig vágyik rám. Ha jól megy, és elfogadja a bocsánatkérésem, neki adom magam. Ahogy akar. Azt tesz velem, amit csak akar. Soha többé nem teszem ezt. Mellettünk sétál, de nem ér hozzám. Értem. Vége. . . De én nem. . .Nem adom fel. Nekem kell. Kell Randall. És akarom, hogy bízzon bennem. Szeressen és én kényeztethessem. Amit megfogok tenni. Elegem lett.

Amint a kohóhoz értünk Deniel elővette a fadobozt. A fadobozon Randall neve ált. Nem mondom nehezen véstem bele, de sikerült. Olyanra amilyenre akartam. Képesség használata nélkül. Amint kézhez kaptam Deniel elment, kissé szomorúan, de remélem megértette. Megfogtam Randall kezét, majd a padhoz húztam és leültettem. Leültem mellé, majd a kezébe tettem a dobozt és lassan kinyitottam. Egy nyaklánc volt bene. . .Olyan pasi féle, amit ők is hordanak. Kinyitható volt, amiben ott volt, egy az első csókunkról készült kép. A medál egyik felén egy főnix díszelgett. Azt akartam vele közölni, hogy olyan, mint ezek a madarak. Feltámadnak hamvaikból, hogy újra kezdhessék. Ő is mindig ilyen. Ahányszor is mértem rá kíméletlen csapást, mindig újra próbálkozott. A medál hátoldalán a nevünk állt és annak a dátuma, amikor a barátnője lettem. Sóhajtottam, majd a szemébe néztem, és eldöntöttem elmondok neki mindent.
-Első körben bocsánatkéréssel tartozom. Sajnálom, amit veled tettem. Sajnálom, hogy annyit piszkáltalak, és hogy sose mondtam ki, hogy Szeretlek. Sajnálom azokat a napokat, amikor levegőnek néztelek, sajnálom, amikor kihasználtalak. Ezt mind csak azért tettem, hogy tudjam szeret-e. De túl hosszúra nyújtottam. Szemétég volt tőlem, amit veled tettem. Nem érdemelted meg. Mindent csak is azért tettem, hogy tudtam, tényleg szeretsz-e annyira, mint mondtad. Sose gondoltam, hogy 5 évet elveszek az életedből csak ezért. Annyi alkalmad lett volna, hogy elhagyj. De te nem tetted. Mind végig mellettem maradtál és szerettél. Én pedig kihasználtalak. Annyi nő közül, te mindig engem választottál. És rájöttem, hogy soha nem érdemellek meg. Te túl jó vagy hozzám. –Mondtam egy szusszal, majd vettem pár mély levegőt, és ismét beszélni kezdtem- Szeretlek. Szeretlek, de úgy, hogy az életem adnám csak azért, hogy adj még egy esélyt. Ha nem adsz, akkor sajnálok, mindent. A medál ajándék. –Ekkor elmondtam, mi miért van rajta és megmutattam a képet. –Szeretném, ha velem maradnál. És szeretném, ha megölelhetnélek, csókolhatnálak, kényeztethetnélek, és a tied lehetnék, ameddig te is engem akarsz. Ez alatt értsd, hogy nem csak a szívem de a testem is a tied. Ha már rám untál, küldj el, ölj meg, bármit tehetsz velem. –Mondtam és a végére lassan könnyeim is megjelentek. Annyira sajnáltam mindent. Nem akartam ezt. Szeretem Randall-t. És én barom, ennyi ideig vártam, hogy végre elmondjam neki. Ha most elmegy. . . megfogom érdemelni. És megértem. Nem tarthatom vissza, hisz nekem akkor már semmi jogon nem lesz hozzá. Szeretem, szerettem és midig is szeretni fogom. Ha mással lesz, megértem. Nehezemre fog esni elfogadni, de megfogom érteni